Fotó: Balint Szentgallay / NurPhoto / NurPhoto via AFP
„A 24.hu információja szerint az elmúlt hónapokban fű alatt megindult a Diákhitel Központ Zrt. rendszereinek a Magyar Fejlesztési Bankba (MFB) integrálása” – írta péntek reggeli cikkében a 24.hu. Magyar Pétert is megszólaltatták, aki azt mondta: „felháborítónak tartom, hogy meg akarnak szüntetni egy olyan intézményt, amely évente több ezer hallgatónak nyújt lehetőséget arra, hogy finanszírozza saját tanulmányait.”
Cáfol a Diákhitel Központ
A diákhitelt, ahogy korábban is, a Diákhitel Központ folyósítja az ügyfelek különböző bankoknál vezetett folyószámláira, a rendkívül kedvezményes Diákhitel Számlát biztosító pénzintézetek kiválasztása transzparens módon, a nyilvánosság tájékoztatása mellett zajlott – közölte a Diákhitel Központ pénteken, hozzátéve, hogy a 24.hu oldalán megjelent, a diákhitelezés jövőjével kapcsolatos állítások minden alapot nélkülöznek.
A közleményben kiemelték:
a 24.hu állításaival szemben a hallgatók nem egy pénzügyi intézménnyel, hanem az új rendszer eredményeképpen az OTP, az Erste, az MBH Bank és a Gránit Bank hálózatában nyithatnak Diákhitel Számlát.
Emellett a Diákhitel Központ, ahogy eddig is, úgy a jövőben is az MFB égisze alatt fog működni, amely megbízható szervezeti hátteret biztosít a diákhitelezés számára – írták.
A diákhitelezés keretében mostanáig 500 milliárd forintot meghaladó értékben történt folyósítás több mint félmillió hallgató részére. A Diákhitel Zrt. alapítása óta a Magyar Fejlesztési Bank égisze alatt működik, ebben a jövőben sem lesz változás. Az új működési struktúra célja, hogy az MFB a hallgatói és képzési hitelrendszer működtetésével kapcsolatos, szerződésben rögzített feladatok végzésével járuljon hozzá a diákhitel céljainak megvalósításhoz, növelve a hatékonyságot, ezáltal költségmegtakarítást elérve. Az intézmény szervezeti működésének átalakítása nem érinti a hiteltermékeket, változatlanul ugyanazokkal a feltételekkel igényelhetők a diákhitelek – ismertette a Diákhitel Központ.